Home Magyar siket kultúra A Mezőtúri Hallássérült Rózsi versünnep lelke
A Mezőtúri Hallássérült Rózsi versünnep lelke

A Mezőtúri Hallássérült Rózsi versünnep lelke

0

A Mezőtúri Hallássérültek Irodalmi Klubja versünnep Rojkó Istvánné Rózsika szervezővel beszélgettem, fogadjátok sok szeretettel.

Kedves Rózsika büszke vagyok, rád amióta ismerhetlek, mert csodálatosan összefogod az irodalmon és a táncos műsorokon keresztül a Mezőtúri és sokszor az országos irodalom szerető hallássérült közösséget. Én is a Hallássérült Mezőtúri “Versünnep“ keretén belül, mint jelnyelvi vers szavaló ismertelek meg, hihetetlen energiával és sok szeretettel szervezed a rendezvényeket.

Jelversek

– Hányadik lesz az idei Versünnep, és hogy indult az első vers fesztivál hány fővel, országosan hány megyéből érkeznek hallássérült szavaló művészek?

– 2009-ben volt az első szavaló verseny, amit rendeztem. Több vidéki városból voltak meghívásos előadók pl: Budapest-Szeged-Szentes-Békéscsaba-Orosháza-Mezőtúr amelyen szép számmal vettek részt. Jelnyelven-és Hangzó beszéd előadással.

– Idén is lesz Mezőtúri Versünnep, hol mikor és lehet még jelentkezni rá hallássérült sorstársaknak?

– Az idén 2019. május 10-én 10-óra Mezőtúr Művelődési központban,  és jelentkezni – benevezni április 28-ig lehet, várom a vissza jelzést!

Az alábbi e-mail rojkorozsi@gmail.com címre.

Rojkó Istvánné Rózsika, a szervező a színpadon

– Idén melyik költő versével lehet részt venni és milyen formában?

– Mikszáth Kálmán műveiből de nem kikötés ! Bárkitől lehet  szabadon művet választani.

– Előző rendezvényeteknél is kinn volt a Mezőtúri TV Valahol látható a Versünnep részlete?

– Igen most is jelen lesz a Mezőtúri tévé. Mezőtúr környéki kábel tévén lehet látni.

– Miért fontos számotokra is a Média Tv és Újság jelenléte?

– Azért fontos számunkra a média hogy felfigyeljenek ránk, hogy értékes tagjai vagyunk a társadalomnak.

– Amióta csinálod a Versünnep rendezvény sorozatot évente milyen összejöveteleket szerveztél még és milyen elismeréseitek vannak a Mezőtúri Hallássérültek Irodalmi Klubbotoknak?

– A Vers ünnepet két évenként rendezem meg! Ezen kívül báli rendezvényeket és bográcsozásokat szoktunk megtartani.

– Honnan indult nálad, az Irodalom szeretete, mikor szavaltál először, melyik volt életed legszebb versenye?

– Én 1994-ben kezdtem verseket tanulgatni, ezt követően jártam szavaló versenyekre. 1995-ben amikor elhoztam a második helyezésért járó emléklapot nagy öröm volt számomra.

– Egyik szavalatod a te költeményedet mikor előadtad és átélhettem én sírtam olyan hatással volt rám, mikor írtad leírnád a nagyközönségnek, hogy megismerhesse a Világunk, vannak még verseid, hol szoktad bemutatni?

Napsugár jeltánc a közönséggel

– Igen van sok szép versem, amit szívesen adok elő különböző rendezvényeken.

– Mik az álmaid, amit még nem sikerült megvalósítani?

– Az álmaim? Ha az egészségem engedi, még sokáig tudjam ezt a szép feladatot csinálni.

– Mi a következő célotok a tagjaitokkal, mert halottam Országos Ki Mit Tud-ra is jártok?

– Igen vagyunk egy páran, akik járunk országos  Ki-mit-tud-ra . Mezőtúron a költészet napi rendezvényen is mindig ott vagyunk, általában szép eredményeket érünk el.

– Az elmúlt évek alatt mit vettél észre, milyen gyógyterápiás hatással van a hallássérült tagokra vagy akár magadon, hogy érzed a változást, a szavalás a versek bemutatása mit adhat neked nekik?

– Rám nagyon jó hatással van és örülök, ha könnyet csalok ki a hallgató közönség szeméből. Ilyenkor arra gondolok, igen érdemes volt és ez nagyon jó érzéssel tölt el.

– Mit üzensz a WORLD HISTORY CULTURE HÍRMAGAZIN-nak (Magyarországi és Külföldi Hírek oldalnak), ahol megjelenik a cikked, hogy miért szeressék és tanulják, vagy egyáltalán miért érdemes verset olvasni?

– Én mindenkinek ajánlom, szeressen verset olvasgatni. Vannak versek, amelyekben magunkra találunk, kifejezi az érzéseinket, ami egy fantasztikus érzés.

Köszönöm szépen a kedves riportot .

További sok sikert kívánok.

Szeretettel:

Napsugár Anna

fotóriporter

Fotó címlap: Vers fesztivál

 

SZÓLJON HOZZÁ

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük