Home Magyar siket kultúra Daniela, a Gördülő csodahang
Daniela, a Gördülő csodahang

Daniela, a Gördülő csodahang

0

Ivanova Danielával, egy csodálatos művész sorstársammal beszélgettem, akiről bátran elmondhatom: több, mint tehetség. 10 éve ismerem, első találkozásunkkor már a MEOSZ Paraszupersztár tehetségkutató színpadán levett a lábamról. Azóta fotózással és időnként jeltánccal kísértem művészi életútját.

Never say never klip

Olyan csodát adott nekem szeretetén keresztül többször is, hogy a Never say never című dalom által megajándékoztam őt élete első videóklipjével. A sors úgy hozta, hogy Daniela élete új fordulatot vett, amikor elvesztette munkáját. Elindította „Lena világa” című blogját, jelenleg pedig álmai munkáját végzi be a She.hu női portálnál. A Danielával való beszélgetés által ebbe a sokunk számára nehéz, ám annál szivárványosabb világba kaphatunk egy kis betekintést. Daniela számos Mozdulj! divatbemutatón gyönyörűen helyt áll már modellként és egy szépségverseny döntőse is volt. Gyönyörű, igényes, nőies. 1 hónapja önállóan, EGYEDÜL vágott neki a világnak. Jelenleg Spanyolországban él, új barátokra lelt, és többé már nem érzi magát egyedül a messzi Alicantéban sem.

– Ha találkoznál a tengerparton egy aranyhallal, mit kívánnál tőle?

Egészséget, biztonsági anyagiakat és a szeretteim boldogságát, amíg élek.

– 30 éves vagy, szeretném ha a gyerekkorodra kicsit visszatekintenénk: hogy alakult ki a mozgássérülésed?

Egy “Üvegcsont” nevű genetikai betegséggel születtem, 8 éves korom óta használok kerekesszéket. Előtte babakocsival hoztak-vittek, sosem tudtam járni.

– Akadálymentes környezetben nőttél fel? Milyen szakmai és lelki tanáccsal látnád el azokat a szülőket, akiknek mozgáskorlátozott gyermekük születik/született?

Tanácsot nem igazán tudnék adni. Azt gondolom, hogy ez az adott gyermek sérültségétől függ, hiszen nincs két egyforma. Még ugyanannál a betegségnél is akadnak nagy különbségek. Ami nekem sokat segített volna kisebb koromban, az a gyógytorna és az úszás, de ezt sajnos nem tanácsolták nekünk az orvosok, így anyukám nem tudta, hogy ezzel ártana, vagy használna. Most már az internetnek köszönhetően nagyobb kutatómunkát lehet végezni. A környezet ahol nevelkedtem, változó volt, mert sokat költöztünk, de egyiket sem mondanám igazán akadálymentesnek. Akkoriban még ez sajnos nem volt “divat”.

– Hogy teltek a kamaszkori éveid, édesanyukád mindent megtett hogy minnél okosabb és ügyesebb legyél? Milyen szakmai segítséged volt a gyógyterápiában, milyen szakiskola volt alkalmas neked, és hogy érezted magad az iskolában?

Természetesen anyukám mindenben segített és támogatott, s teszi ezt mind a mai napig. Általános iskolába a mexikói útra jártam, gimnáziumba először a Madách Imre gimibe, majd az Addeturba, egyetemre pedig a régi BKF-re, ami ma már Metropolitan néven fut. Mindegyik helyen nagyon jól éreztem magam. Tinédzserként már sokat sportoltam, jártam gyógytornára, úsztam és táncoltam is. A Mexikói úttól és az Addeturtól minden fizikoterápiai segítséget megkaptam.

– Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni az énekléssel, és milyen hatás vagy történés adta az indíttatást, hogy intenzívebben a zene – és az előadóművészet – világa felé kacsintgass?

Gyermekkoromban is már imádtam a zenét, sokat énekeltem, az énekkar tagja voltam, versenyeken vettem részt. Az egész családom nagyon muzikális, így rám ragadt a zene szeretete. Nem volt konkrét hatás, vagy történés, ez belülről jött. A mai napig hatalmas szerelem számomra az éneklés, a zene segítségével tudok maximálisan kiteljesedni.

Mozdulj divatbemutató

– A gimnáziumi éveid alatt milyen művészetben vagy sportban vettél még részt  és milyen eredményekkel? Után merre orientálódtál?

Gimisként egy gospel kórusba jártam és egy tánccsoportban táncoltam. Érettségi után dolgozni kezdtem, majd elvégeztem egy magazin-újságírást kúrzust. Később pedig a Metropolitan Egyetemre jelentkeztem, ahol kommunikációt és médiatudományt tanultam.

– Sajnos elvesztettél egy jó munkahelyet és ez adott ihletet és erőt hogy a „Lena Világa” oldalt elindítsd. Miről írsz, kiket szólítasz meg, kiknek szól?

Igazából annyira nem érintett mélyen a munkahelyem elvesztése: leépítés történt és menni kellett. Alapvetően sem onnan szerettem volna nyugdíjba menni, tudtam, hogy nekem más az utam. Akkor az anyagi biztonság elvesztése miatt érintett mélyen a dolog, de valóban: ez inspirált arra, hogy elindítsam először a saját blogomat, majd kicsit később a Youtube csatornámat is. Minden korosztályhoz szólnak a bejegyzéseim, s mivel az élet dolgairól írok, ezért talán mindenki találhat magának olyan üzenetet a sorok között, ami kifejezetten neki szól. A vlog tematikája a jelenlegi helyzetemből kifolyólag most az utazás, de rengeteg ötlet van még a tarsolyomban, amit szeretnék majd megvalósítani a Youtube felület segítségével.

– Az érdekképviselet egy még határozottabb formája nálad, hogy évek óta fellépsz a Mozdulj! Közhasznú Egyesület jótékonysági divatbemutatóján mint énekes, illetve mint modell. Mit jelentenek számodra ezek a jótékonysági fellépések, és mit adnak neked?

Egyszerűen imádom ezeket az eseményeket! A Mozdulj egyesületre egy családként tekintek, nagyon közel állnak a szívemhez mind az itt munkálkodó emberek, mind pedig az egyesület üzenete. Minden évben izgatottan várom ezeket a rendezvényeket!

Daniela és Klajkó Szandra duett

– A Nem Adom Fel Alapítvány által szervezett táborokban és érzékenyítő programokban is alkalomadtán részt vettél. Ott milyen feladatokat láttál el, és mit jelentenek számodra ezek a táborok és koncertek? Melyik volt a legszebb-legmélyebb élményed és miért?

Amikor időm engedi, örömmel veszek részt az alapítvány eseményein, mint önkéntes, nyaranta pedig csapatvezetőként igyekszem szórakoztatni a táborozókat. A legszebb élményeim egyértelműen ezek a táborok, ahol mindig összekovácsolódunk az 1 hét során, és utána hosszú hónapokig feltöltődve várjuk a következő alkalmakat, amikor újra egymásra talál a csapat.

    Álomból valóság

Spanyolországban akadálymentes kirándulás

– Hatalmas boldogsággal töltött el, hogy a Never say never dalhoz készült első első klipeddel én ajándékozhattalak meg. Azóta már több videó is született. Mit lehet róluk tudni?

Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém részt venni a Ki Mit Tube online tehetségkutatón, ahol egészen a TOP10-ig repülhettem. Ezek kapcsán készült 3 videó: 2 feldolgozás és 1 saját dal. Azóta nem sikerült hivatalos videóklipeket forgatni sajnos, ami legfőképpen az idő- illetve pénzhiány miatt alakult így, de több cover videót sikerült azért feltölteni a csatornámra.

– Tavaly 2018-ban részese lehettem az első csodálatos Önálló Estednek. Mit jelentett számodra? Szervezel még a jövőben, s ha igen, hol láthatnak, ha visszajössz Magyarországra?

Imádtam az azt estét! Állíthatom, hogy életem egyik legszebb élménye volt. Nagyon szeretnék még ilyet szervezni a jövőben, de az még a jövő zenéje, hogy mikor és hol.

-Az Önálló esteden jeltáncolhattam egy francia dalra, melynek egy hallássérült történet a témája. Mi adott ötletet, hogy ezt énekeld el, és megvalósítsd egy siket sorstárssal? Lesz folytatás?

Megnéztem a Bélier család című filmet és nem csak a film, hanem annak zárójelenete is teljesen magával ragadott: a halló lány jelelve kísérte énekét hallássérült családjának. Egy nap szeretnék majd megtanulni franciául is, mert csodálom ezt a nyelvet. Így jött az ötlet, hogy az önálló estemen prezentálóm a filmbeli jelenetet. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült!

Napsugár Anna, a francia dalt jeltáncolja

– Jelenleg Spanyolországban élsz. Honnan jött az ötlet? Miért pont ezt a várost választottad és hogy érzed magad?

Világot látni jöttem ide. A munkámnak köszönhetően Európán belül bárhonnan dolgozhatok és Spanyolország mindig is nagyon közel állt a szívemhez. Azért Alicantéra esett a választásom, mert viszonylag olcsó, akadálymentes és gyönyörű. Nagyon jól érzem magam itt, sokat tanulok, új kultúrákat ismerek meg és új barátokra lelek. Imádom!

– Mennyire akadálymentesített Spanyolország? Ha valaki ellátogatna oda, mit tanácsolsz: miket keressünk fel, milyen ételeket érdemes feltétlen megkóstolni és milyen helyszíneket csodáljunk meg?

Spanyolországon belül eddig Barcelonában, a Costa Bravan és a Costa Blancán jártam. Mindenképp érdemes megtekinteni a barcelonai és valenciai nevezetességeket. A partok csodálatosak, már késői tavasszal lehet fürdeni a tengerben. Ételek közül a tapas és a churros a kedvencem.

– Mik az álmaid terveid jövőddel kapcsolatban,van e szükséged szponzorra ha igen hol érhet el?

Hát igen, szponzorra nagy szükségem lenne, ugyanis szeretném folytatni az utazást. Gondolkodom további utakon, amelyekről természetesen – kerekesszékes szemszögből is – készítenék vlog videókat. De ehhez kell némi útravaló anyagi fedezet. Boldogan élnék egy picit Olaszországban és Görögországban is. Ha esetleg jobban beindul a csatornám és megtalálnak a hirdetők, az talán tudna engem segíteni az újabb utak megvalósításában.

– Mit üzensz a – World History Culture NEWS HÍRMAGAZIN olvasóinak, miért érdemes saját lábra állni és megmutatni tehetségünket a világnak?

Mert ha van egy tehetségünk bármihez az életben, melynek segítségével adhatunk és segíthetünk másoknak, azt vétek lenne elpocsékolni! 😉

– Hol követhetnek, hol érhetnek el zenei fellépésre, tv show beszélgetésre?

Facebook:

facebook.com/Lenavilaga88

Instagram:

instagram.com/ivanova_daniela88

Weboldal:

http://lenavilaga.eu

Email:

ivanova.daniela1234@gmail.com

Szeretettel:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

Címlap fotó: Boldog perc a tengerparton

SZÓLJON HOZZÁ

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük