Home TURIZMUS Új életre kel egy sziget a Tisza-tó kellős közepén
Új életre kel egy sziget a Tisza-tó kellős közepén

Új életre kel egy sziget a Tisza-tó kellős közepén

0

Félmilliárd forintos pályázati támogatással különleges turisztikai látványosságot valósítanak meg az Újlőrincfalvához tartozó Óhalászi-szigeten.

A Tisza-tó mértani közepén található, csaknem 150 hektáros sziget újra életre kel és a vendégek kényelmét szolgálja majd.

“Az 1800-as években ezen a szigeten állandó jelleggel éltek emberek, de az 1876-os nagy tiszai árvízkor a falu házaival együtt az itteni épületek nagy része is elpusztult. Most viszont a pénzügyi támogatás révén a sziget különleges látnivalójává válhat Újlőrincfalvának” – mondta érdeklődésünkre Zsebe Zsolt polgármester.

A megvalósítási terv szerint a szigeten 8-10 tornácos, illetve hagyományos parasztházat építenek, ahol az 1800-as évek életviszonyait szeretnék bemutatni a közönségnek.Ezek létrehozásához különleges technológiát alkalmaznak. A leendő épületek az első lépésben bemutatóhelyek lesznek, ahol a látogatók megnézhetik, hogyan készítettek egykor halászhálót, miként fontak kosarat, illetve gyékényt, vagy hogyan agyagoztak.

Az elképzelések szerint hosszabb távon ezeket az épületeket szálláshelyekként is hasznosítják majd.

A sziget látványosságát azzal is igyekeznek növelni, hogy kisebb háziállatokkal is találkozhatnak a vendégek. Az egykori erdészházat is felújítják, ez lesz a sziget központja, irodával és pihenőhelyiséggel.

Szépen felújított jellegzetes helyi parasztház

Napelemes rendszert építenek ki, mosdókkal, illemhellyel, és itt kap helyet a vendégeket kiszolgáló személyzet is, amely  XIX. századi ruhákat öltve szolgálja majd ki az érdeklődőket.

Mindezek mellett két úszókikötőt is létesítenek. Ezáltal a Heves, illetve Jász-Nagykun Szolnok megye irányából hajóval érkezők is megközelíthetik majd az Óhalászi-szigetet. A környezetvédelemre tekintettel a leendő épületekből a szennyvizet tartályos hajóval szállítják el.

Az új Tisza-tavi látványosság, amelyet várhatóan 2020 tavaszán kezdenek építeni, munkahelyet teremt Újlőrincfalván, ugyanakkor hozzájárul ahhoz is, hogy fejlődjön a turizmus. A kivitelezési munkákat 2021 tavaszára szeretnék befejezni.

Az elmúlt időszakban egyre többen vásárolnak ingatlant a kis zöld faluban. Az érdeklődők eddig főleg Budapestről, Miskolcról, Tokajból és környékéről, továbbá Nógrád megyéből érkeztek. De vettek házat német, illetve holland turisták is, akik szívesen töltik idejüket Újlőrincfalván.

Forrás: fotó: Mentusz Károly / turizmus.com

SZÓLJON HOZZÁ

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük